2014. december 18., csütörtök

2.5 Fejezet

  Meghoztam a legújabb fejezetet, igaz, rettentő nagy késlekedés után, de egy új designnal kiegészítve. Remélem, mindkettő elnyeri valaki tetszését. Jó szórakozást a részhez, ami neked eddig az egyik személyes kedvencem.

Tizennégy évesen senki sem nevezett volna normálisnak. Fél évvel a születésnapom előtt a nevelőszüleim elváltak, én meg nevelőapám nyakán maradtam. Mike sosem bírta jól a nehéz helyzeteket, és ez akkor sem volt másképp, mikor Vanessa elhagyta. Így az sem különösen meglepő, hogy két hónappal a születésnapom előtt elvettek tőle, mivel az alkoholban kereste a vigaszt.
Ahogy visszakerültem, az otthon dolgozói elnézőek voltak velem szemben. Egészen a nagy balhémig. Ugyanis az az időszakom az iskolában sem volt zökkenő mentes. A tanulással még csak-csak boldogultam, de az osztálytársaimmal közel sem. Mindig is céltábla voltam, de ahogy elterjedtek a pletykák a nevelőapámról, úgy fokozódtak az engem érő szekálások, beszólogatások. Rengetegszer hallottam, hogy a nevelőszüleim miattam váltak el, hogy a nevelőapám nem bír elviselni, ezért iszik. A születésnapomon, valamivel azután, hogy elkezdtek azzal csúfolni, hogy senkinek se kellek, ezért kerültem vissza az otthonba, betelt a pohár, és bevágtam egyet az engem szekáló lány képébe. Így az ajándékaim egy igazgatói és egy pszichológusi látogatás lettek.
Az igazgató nem különösebben meglepődve írt be nekem, míg a pszichológus szinte perverz örömmel próbált vájkálni az életemben. Az előbbire jobban reagáltam, így a kezelések végére már a pszichológus is utálta az alkalmainkat. Szerencsére nem tartottak olyan hosszú ideig, viszonylag gyorsan lezárta. Viszont következményeképp a vezetőség kitalálta, hogy kellene nekem valami, ami leköti a felesleges energiámat, így azt nem az osztálytársaimon vezetném le. Ez pedig egy munka lett a Fruit Music Barban, ami a környék legmenőbb kávézója, teázója, koktélozója és bárja volt egyben. Én az ott lévő forgatagból csak a mosogatással vettem ki a részemet kezdetben.
Tizenöt évesen állandó helyem volt az igazgatónál. Egyre több balhém volt és érdekes módon mindig én lettem a rosszfiú. Mivel én voltam a szerencsétlen sorsú árva, ezért nem rúgtak ki, de senki sem mentette a bőrömet, mint az osztálytársaimnak. Nem volt könnyű helyzet, de ekkorra már én is eléggé megedződtem. A dolgok akkor fordultak rosszabbra, amikor felröppent egy pletyka arról, hogy a két évvel felettem járó Andynek megtetszettem. Ő volt az osztályunk bálványa, hiszen idősebb volt, magas, helyes és még zenész is. Az, hogy szemet vetett rám, az osztályba, sőt az évfolyamra járó lányok nagy részét teljesen feldühítette és ellenem fordította. A tinédzser lányok pedig köztudottan kegyetlenek és őrültek, így az, hogy innentől kezdve a cuccaimat megrongálták, elrejtették és ott ártottak nekem, ahol csak tudtak, szinte magától értetődő volt.
Tizenhat évesen öngyilkosságot kíséreltem meg. Ez egy hónappal azután volt, hogy Andy először megjegyzést tett a szoknyámra. Akkoriban elkezdett velem flörtölni, a kávézóban is folyton a nyakamra járt, habár közben barátnője is volt. Az ő szemében ezek csak ártatlan megjegyzések, szekálások voltak, de a féltékeny barátnő, exbarátnők és önjelölt leendő barátnők szemében az én megbocsáthatatlan vétkeim voltak. Nem egyszer kaptak el a mosdóban, a haj és a bőr reakcióját a tűzre kutató kísérletükhöz alanyként. Egy hónap alatt besokalltam ebből. Elegem lett az egész életemből, ahol végig csak én voltam, aki szenvedett, ahol sosem kaptam semmi jót, ami nem ért volna nagyon hamar véget, ahol nem volt olyan ember, akiben teljesen megbízhattam volna, akit tényleg érdekel, mi van velem. Arról, hogy szeressenek, rég lemondtam, de az iránt még mindig vágytam, hogy valaki ne csak bántson engem. Ekkorra viszont minden reményemet elvesztettem.
Egy délután ahelyett, hogy visszamentem volna az otthonba munka után, a közeli parkba vezetett a utam, ahol egy fa alatt készültem fel a halálomra. A táskámban az a nagy mennyiségű nyugtató volt, amit be kellett volna szednem az azt megelőző hetekben, hónapokban. Felmarkoltam egy nagy adag gyógyszert és víz segítségével leküldtem a tablettákat. Ahogy elvesztettem az eszméletemet, utoljára még egy árnyat láttam elsuhanni.
Mint az nyilvánvaló, nem haltam meg. Az alak, akit láttam, Andy volt. Épp a megszokott köreit futotta a parkban, mikor észrevette, hogy eldőlök a fa alatt. A kezemben és az előttem lévő gyógyszerekből egyből levette, mi történt és azonnal hívta a mentőket. Velem jött a kórházba, ahol kimosták a gyomromat, hogy túléljem a próbálkozásomat.
Mikor felébredtem, Andy már nem volt ott. Az orvosok elmondták, mi történt velem, hogy hogyan mentett meg. A nővérek áradoztak nekem arról, hogy milyen helyes volt az, aki megmentett és ha ilyen emberek vesznek körül, máris kevésbé éri meg az az öngyilkossági kísérlet. Meg sem próbáltam mindehhez jó képet vágni. Arra vágytam, hogy véget ér a szenvedésem, de még ez sem sikerült.
Röpke időn belül megérkezett az otthon képviselője is, akitől olyan mértékű fejmosást kaptam, hogy még inkább elkeseredtem, amiért nem sikerült a kísérletem. Miközben hozzám beszélt, folyton azon járt az eszem, mennyi módon csinálhattam volna valamit másképp, hogy most ne legyek itt. Egy idő után észrevette, hogy üveges a tekintetem, így még egyet rám ordított és otthagyott, közölve, hogy másnap hazamehetek, addig itt tartanak. Egy nővér hozzátette, hogy az én érdekemben. Érzi a helyzet iróniáját, ugye?
Ezt követően a nővér magamra hagyott, de nem sokáig élvezhettem a magányomat, ugyanis Andy tért vissza hozzám, kezében egy szál fehér liliommal. Minden megjegyzés nélkül elkezdett fecsegni össze-vissza, mialatt a virágot a szobában lévő szekrényre tette. Nem értettem, miről hablatyolt, főleg, mivel néha mindenféle összefüggést nélkülözve követték egymást a gondolatok. Most sem tudom felidézni egy szavát se, ellenben azzal a beszélgetésünkkel, amit azután folytattunk, hogy sikerült megszakítanom őt. Érdekes módon a mai napig minden szóra emlékszem.
– Megtennél nekem valamit? – szólítottam végül meg.
– Igen? – Mosolya kedves és ragyogó volt, aminek már a látványától jobban érzi magát az ember.
– Megfognád azt a virágot és kimennél?
– Hogy? – A mosolya immár zavarodottsággal keveredett az arcán.
– Fogd meg azt a virágot, menj ki és hagyj békén. Szépen kérlek. Nem fogok lekeverni neked egyet, sem ágyékon rúgni vagy elküldeni a fenébe. Egyszerűen csak arra kérlek, egy életre hagyj békén.
– Nem értelek – nevetett fel erre, de a hangjában már nyoma sem volt a korábbi mosolya vidámságának.
– Akkor elmagyarázom. Nem fogok neked arról szövegelni, mit is jelent nekem, hogy megakadályoztad az öngyilkosságomat, mert az már mindennek csak a teteje volt. A dolgok már akkor rossz irányba fordultak veled, velünk kapcsolatban, amikor megjegyzést tettél a szoknyámra, majd pedig flörtölgetni kezdtél velem. Nem értem, mi tetszik neked bennem, mi az, amit másokban nem találsz meg. A vörös hajam? Leborotválhatom. A szeplőim? Használhatok alapozót. Esetleg a karcsúságom? Arról nem én tehetek. Ha az embernek élni sincs kedve, étvágya se jelentős. De ezen is változtathatok. Csak mondd meg, mi az, ami bejön neked rajtam és megoldom a problémát! Mert lehet, hogy te jól szórakozol, de én nem. Nem véletlenül öntöttelek le a múltkor. Hiszen nekem ez mind csak plusz vesződség, újabb ok arra, hogy utáljanak és bántsanak. Szóval fognád a hülye vigyorodat meg a liliomot és eltűnnél az életemből?!
– Ahogy akarod, nem fogok az akaratod ellenére itt lenni. De van pár dolog, amit tudnod kell. Először is, sosem fogok bocsánatot kérni azért, mert megmentettem egy ember életét. Ha pedig rólad van szó, még annyira se. Ugyanis én nem csak szórakozok veled, én komolyan gondolom a bókjaimat, mikor flörtölök, nekem igenis fontos vagy, még ha te ezt észre sem veszed vagy nem akarod észrevenni. – Még egyszer rám pillantott, majd otthagyott. A virággal együtt. Nem tudom, előtte mennyi ideje nem sírtam már, de ahogy a kezembe vettem a törékeny liliomszálat, a szememet elöntötték a könnyek.

2 megjegyzés:

  1. I M Á D O M !!! Nagyon jól írsz, főleg azok a bejegyzések tetszenek mind ez! Hamar hozd a kövit! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uram atyám, nem tudod, mennyire feldobott ez a komment! Nagyon szépen köszönöm, igyekszem hozni, igazából már kész is van, csak nem akarom túl hamar kirakni ;)
      Azért remélem, érthető, mik ezek a feledik fejezetek, annak meg külön örülök, hogy ezek tetszenek :)

      Törlés