Meghoztam a legújabb fejezetet, igaz, rettentő nagy késlekedés után, de egy új designnal kiegészítve. Remélem, mindkettő elnyeri valaki tetszését. Jó szórakozást a részhez, ami neked eddig az egyik személyes kedvencem.
Tizennégy évesen senki sem nevezett volna normálisnak. Fél
évvel a születésnapom előtt a nevelőszüleim elváltak, én meg
nevelőapám nyakán maradtam. Mike sosem bírta jól a nehéz
helyzeteket, és ez akkor sem volt másképp, mikor Vanessa elhagyta.
Így az sem különösen meglepő, hogy két hónappal a
születésnapom előtt elvettek tőle, mivel az alkoholban kereste a
vigaszt.
Ahogy visszakerültem,
az otthon dolgozói elnézőek voltak velem szemben. Egészen a nagy
balhémig. Ugyanis az az időszakom az iskolában sem volt zökkenő
mentes. A tanulással még csak-csak boldogultam, de az
osztálytársaimmal közel sem. Mindig is céltábla voltam, de ahogy
elterjedtek a pletykák a nevelőapámról, úgy fokozódtak az engem
érő szekálások, beszólogatások. Rengetegszer hallottam, hogy a
nevelőszüleim miattam váltak el, hogy a nevelőapám nem bír
elviselni, ezért iszik. A születésnapomon, valamivel azután, hogy
elkezdtek azzal csúfolni, hogy senkinek se kellek, ezért kerültem
vissza az otthonba, betelt a pohár, és bevágtam egyet az engem
szekáló lány képébe. Így az ajándékaim egy igazgatói és egy
pszichológusi látogatás lettek.
Az igazgató nem
különösebben meglepődve írt be nekem, míg a pszichológus
szinte perverz örömmel próbált vájkálni az életemben. Az
előbbire jobban reagáltam, így a kezelések végére már a
pszichológus is utálta az alkalmainkat. Szerencsére nem tartottak
olyan hosszú ideig, viszonylag gyorsan lezárta. Viszont
következményeképp a vezetőség kitalálta, hogy kellene nekem
valami, ami leköti a felesleges energiámat, így azt nem az
osztálytársaimon vezetném le. Ez pedig egy munka lett a Fruit
Music Barban, ami a környék legmenőbb kávézója, teázója,
koktélozója és bárja volt egyben. Én az ott lévő forgatagból
csak a mosogatással vettem ki a részemet kezdetben.
Tizenöt évesen
állandó helyem volt az igazgatónál. Egyre több balhém volt és
érdekes módon mindig én lettem a rosszfiú. Mivel én voltam a
szerencsétlen sorsú árva, ezért nem rúgtak ki, de senki sem
mentette a bőrömet, mint az osztálytársaimnak. Nem volt könnyű
helyzet, de ekkorra már én is eléggé megedződtem. A dolgok akkor
fordultak rosszabbra, amikor felröppent egy pletyka arról, hogy a
két évvel felettem járó Andynek megtetszettem. Ő volt az
osztályunk bálványa, hiszen idősebb volt, magas, helyes és még
zenész is. Az, hogy szemet vetett rám, az osztályba, sőt az
évfolyamra járó lányok nagy részét teljesen feldühítette és
ellenem fordította. A tinédzser lányok pedig köztudottan
kegyetlenek és őrültek, így az, hogy innentől kezdve a cuccaimat
megrongálták, elrejtették és ott ártottak nekem, ahol csak
tudtak, szinte magától értetődő volt.
Tizenhat évesen
öngyilkosságot kíséreltem meg. Ez egy hónappal azután volt,
hogy Andy először megjegyzést tett a szoknyámra. Akkoriban
elkezdett velem flörtölni, a kávézóban is folyton a nyakamra
járt, habár közben barátnője is volt. Az ő szemében ezek csak
ártatlan megjegyzések, szekálások voltak, de a féltékeny
barátnő, exbarátnők és önjelölt leendő barátnők szemében
az én megbocsáthatatlan vétkeim voltak. Nem egyszer kaptak el a
mosdóban, a haj és a bőr reakcióját a tűzre kutató
kísérletükhöz alanyként. Egy hónap alatt besokalltam ebből.
Elegem lett az egész életemből, ahol végig csak én voltam, aki
szenvedett, ahol sosem kaptam semmi jót, ami nem ért volna nagyon
hamar véget, ahol nem volt olyan ember, akiben teljesen megbízhattam
volna, akit tényleg érdekel, mi van velem. Arról, hogy
szeressenek, rég lemondtam, de az iránt még mindig vágytam, hogy
valaki ne csak bántson engem. Ekkorra viszont minden reményemet
elvesztettem.
Egy délután
ahelyett, hogy visszamentem volna az otthonba munka után, a közeli
parkba vezetett a utam, ahol egy fa alatt készültem fel a
halálomra. A táskámban az a nagy mennyiségű nyugtató volt, amit
be kellett volna szednem az azt megelőző hetekben, hónapokban.
Felmarkoltam egy nagy adag gyógyszert és víz segítségével
leküldtem a tablettákat. Ahogy elvesztettem az eszméletemet,
utoljára még egy árnyat láttam elsuhanni.
Mint az nyilvánvaló,
nem haltam meg. Az alak, akit láttam, Andy volt. Épp a megszokott
köreit futotta a parkban, mikor észrevette, hogy eldőlök a fa
alatt. A kezemben és az előttem lévő gyógyszerekből egyből
levette, mi történt és azonnal hívta a mentőket. Velem jött a
kórházba, ahol kimosták a gyomromat, hogy túléljem a
próbálkozásomat.
Mikor felébredtem,
Andy már nem volt ott. Az orvosok elmondták, mi történt velem,
hogy hogyan mentett meg. A nővérek áradoztak nekem arról, hogy
milyen helyes volt az, aki megmentett és ha ilyen emberek vesznek
körül, máris kevésbé éri meg az az öngyilkossági kísérlet.
Meg sem próbáltam mindehhez jó képet vágni. Arra vágytam, hogy
véget ér a szenvedésem, de még ez sem sikerült.
Röpke időn belül
megérkezett az otthon képviselője is, akitől olyan mértékű
fejmosást kaptam, hogy még inkább elkeseredtem, amiért nem
sikerült a kísérletem. Miközben hozzám beszélt, folyton azon
járt az eszem, mennyi módon csinálhattam volna valamit másképp,
hogy most ne legyek itt. Egy idő után észrevette, hogy üveges a
tekintetem, így még egyet rám ordított és otthagyott, közölve,
hogy másnap hazamehetek, addig itt tartanak. Egy nővér hozzátette,
hogy az én érdekemben. Érzi a helyzet iróniáját, ugye?
Ezt követően a
nővér magamra hagyott, de nem sokáig élvezhettem a magányomat,
ugyanis Andy tért vissza hozzám, kezében egy szál fehér
liliommal. Minden megjegyzés nélkül elkezdett fecsegni
össze-vissza, mialatt a virágot a szobában lévő szekrényre
tette. Nem értettem, miről hablatyolt, főleg, mivel néha
mindenféle összefüggést nélkülözve követték egymást a
gondolatok. Most sem tudom felidézni egy szavát se, ellenben azzal
a beszélgetésünkkel, amit azután folytattunk, hogy sikerült
megszakítanom őt. Érdekes módon a mai napig minden szóra
emlékszem.
– Megtennél nekem
valamit? – szólítottam végül meg.
– Igen? – Mosolya
kedves és ragyogó volt, aminek már a látványától jobban érzi
magát az ember.
– Megfognád azt a
virágot és kimennél?
– Hogy? – A
mosolya immár zavarodottsággal keveredett az arcán.
– Fogd meg azt a
virágot, menj ki és hagyj békén. Szépen kérlek. Nem fogok
lekeverni neked egyet, sem ágyékon rúgni vagy elküldeni a fenébe.
Egyszerűen csak arra kérlek, egy életre hagyj békén.
– Nem értelek –
nevetett fel erre, de a hangjában már nyoma sem volt a korábbi
mosolya vidámságának.
– Akkor
elmagyarázom. Nem fogok neked arról szövegelni, mit is jelent
nekem, hogy megakadályoztad az öngyilkosságomat, mert az már
mindennek csak a teteje volt. A dolgok már akkor rossz irányba
fordultak veled, velünk kapcsolatban, amikor megjegyzést tettél a
szoknyámra, majd pedig flörtölgetni kezdtél velem. Nem értem, mi
tetszik neked bennem, mi az, amit másokban nem találsz meg. A vörös
hajam? Leborotválhatom. A szeplőim? Használhatok alapozót.
Esetleg a karcsúságom? Arról nem én tehetek. Ha az embernek élni
sincs kedve, étvágya se jelentős. De ezen is változtathatok. Csak
mondd meg, mi az, ami bejön neked rajtam és megoldom a problémát!
Mert lehet, hogy te jól szórakozol, de én nem. Nem véletlenül
öntöttelek le a múltkor. Hiszen nekem ez mind csak plusz
vesződség, újabb ok arra, hogy utáljanak és bántsanak. Szóval
fognád a hülye vigyorodat meg a liliomot és eltűnnél az
életemből?!
– Ahogy akarod, nem
fogok az akaratod ellenére itt lenni. De van pár dolog, amit tudnod
kell. Először is, sosem fogok bocsánatot kérni azért, mert
megmentettem egy ember életét. Ha pedig rólad van szó, még
annyira se. Ugyanis én nem csak szórakozok veled, én komolyan
gondolom a bókjaimat, mikor flörtölök, nekem igenis fontos vagy,
még ha te ezt észre sem veszed vagy nem akarod észrevenni. – Még
egyszer rám pillantott, majd otthagyott. A virággal együtt. Nem
tudom, előtte mennyi ideje nem sírtam már, de ahogy a kezembe
vettem a törékeny liliomszálat, a szememet elöntötték a
könnyek.
I M Á D O M !!! Nagyon jól írsz, főleg azok a bejegyzések tetszenek mind ez! Hamar hozd a kövit! :) <3
VálaszTörlésUram atyám, nem tudod, mennyire feldobott ez a komment! Nagyon szépen köszönöm, igyekszem hozni, igazából már kész is van, csak nem akarom túl hamar kirakni ;)
TörlésAzért remélem, érthető, mik ezek a feledik fejezetek, annak meg külön örülök, hogy ezek tetszenek :)