2. Fejezet

  Sziasztok! Ha látja ezt egyáltalán valaki.

Hoztam az újabb részt, remélem, tetszeni fog, vagy ha nem, akkor kapok egy kommentet, miért nem.

 Egy házasság nagy felelősség. Teljesen más, mintha a ember csak együtt élne a másikkal. Teljes életre szól, az állam tud róla, kilépni belőle csak jó sok hivatalos papír benyújtásával lehet. Egy házasság annak egyértelmű jele, hogy a kapcsolat szoros. Ha megvolt az esküvő, nincs visszaút. Nem lehet már többet lelassítani, nem lehet visszakozni, a legfontosabb lépésen már túl van az ember. Nem is! Mert a házasság után jönnek a gyerekek. A gyerekek nagy felelősséggel járnak és rengeteg kiadással. Arról ne is beszéljünk, hogy mekkora érettség kell egy ilyen döntéshez. Hiszen az ember mégiscsak alakítója lesz egy másik ember életének. Mi van akkor, ha elrontja? Az ilyen hibákat nem lehet kijavítani és a gyerekek egy életen át haragudhatnak emiatt rá. Akkor meg mi van, ha ő nem is akar gyereket? Mi van, ha…

– Gondjaid vannak a koncentrálással? – Mi van ha gondjai vannak a koncentrálással? Várjunk csak! Neki nincsenek gondjai a koncentrálással! – Hallasz engem? – Kit kellene hallania? – Bloom! Hahó! Föld hívja Bloomot! – Erre riadt végül fel a gondolatmenetéből. Ekkor jött rá, hogy teljesen máshol járt.

– Látod Mirta, mondtam, hogy meg sem hall téged – szólt oda az őt szólongató munkatársnőjének Mitzy, aki szintén velük dolgozott.

– Igazán sajnálom. Csináltam valami bajt?

– Dehogyis. Pont ez az ijesztő az egészben. Teljesen fapofával csináltál végig mindent, felvetted a rendeléseket és kivitted a dolgokat, de semmi mást nem hallottál meg és nem is reagáltál semmire sem. Tisztára, mint egy robot.

– Akkor rendben. Sajnálom – folytatta Bloom a munkát, de még mielőtt kidobhatott volna egy szalvétát, Mirta elkapta a kezét,

– Megbolondultál? Ki ne dobd!

– Miért ne?

– Egy telefonszám van rajta. Az a srác adta, ott! – mutatott rá egy férfira, aki a jelenetet szemlélve arra kacsintott.

– Hagyd már! Ő komoly kapcsolatban él, neki nem kell holmi helyes figura telefonszáma. Úgyhogy én ezennel le is nyúlom.

– Csak nyugodtan – nyújtotta át Bloom a szalvétát.

Nem volt jó ötlet, mert Mirta egyből vitába szált vele ez ügyben. Míg két társa vitatkoztak, ő nekiállt a mosogatásnak, félretéve a gyűrűjét, hogy az el ne ázhasson. Azonban amint a gyűrűhöz ért volna a keze, megállt. Milyen menyasszony lenne, ha még egy nap sem telt el, ő pedig máris levenné a gyűrűjét? Így ahelyett, hogy levette volna, csak az ujján forgatta. Elmosolyodott, ahogy megfigyelte, milyen tökéletesen lett hajtva. Andy mindig tudta, hogyan csináljon apróságokból kincseket.

– Hé, mi ez a gyűrű? – rontott bele Mirta ismét a gondolkozásába.

– Andy-nek már egy normális gyűrűre se telik? Tudom, hogy elég szűkösen éltek, de ennyire? Nem kellene megtanulnotok jobban takarékoskodni vagy más állást vállalni?

– Fogd be, Mitzy! Ezt a gyűrűt ő készítette nekem és jóval többet ér számomra, mint akármilyen gyémántgyűrű érne – akadt ki, majd szinte megállás nélkül folytatta. – Lányok, ugye tudjátok, hogy nem sokára megyek? Kiviszem még ezt a két rendelést, aztán indulok. Nem lesz baj, igaz? A főnök belement.

Nem várta meg társai válaszát, csak cselekedett. Elintézte a munkáját, majd sietősen lecserélte a munkaruháját. Sejtette, hogy megbántotta a két lányt, de nem tudta érdekelni. Mirta egy buzgómócsing volt, így megszokhatta már, ha nem figyelnek rá, Mitzy pedig… Vele sosem volt jóban. Míg a másik lány próbálta az ellenkezőjét tettetni, ő meg se próbálkozott vele. Úgy tartotta, semmi értelme se lenne. Mitzy már azóta utálta őt, mióta összejött Andy-vel. Valahogy meg is lehetett érteni ezt, hiszen ő volt az a lány, akit a fiú faképnél hagyott Bloomért. De mivel ez már jó pár éve történt, ezért Mitzy gyűlöletét mára már csak a megszokottság fűtötte. Ezzel szemben Bloom sosem tartotta szimpatikusnak a lányt. Az a típus volt, akit mindig is messziről elkerült. Kiló vakolat, sokat mutató ruhák és menő, de hamis barátok. Ő jobban szerette a kényelmes, sötét göncöket és hanyagolta az álbarátokat. Ezért is nem törődött a két munkatársával se. Értelmetlennek tartotta és cseppet sem volt kedve velük lenni. Akkor meg kit áltasson?