1. Fejezet

A lány egy asztalt takarított. A haja vörös függönyétől nem vette észre, hogy közeledik valaki, így amikor két kéz tapadt a derekára, meglepődött. Azonnal megfordult, majd a kezében lévő ronggyal támadt. Miután háromszor is rácsapott a meglepőjére, orron koppintotta.

– Én nyertem – mondta nevetve.

– Te nyertél – karolta át a fiú, s közelebb húzva magához megcsókolta.

– Mit keresel itt? – kérdezte a lány folytatva a munkát.

– Megleptem a barátnőmet a munkahelyén?

– Biztos, hogy csak ennyi a célod? – ráncolta a szemöldökét a lány.

– Jó, bevallom, önző indokok vezéreltek ide hozzád. Biztos akartam lenni benne, hogy kivetted a holnap délutánt, hogy kettesben tölthessünk egy kis időt.

– Szerinted kihagynék egy délutánt, amit veled tölthetnék, drága rocksztárom?

– Reménykedtem, hogy ez lesz a válaszod, hercegnőm, habár a rocksztártól még kissé távol állok.

– Napok kérdése és híres leszel. De ha már itt vagy, hoztál valami ennivalót is, hogy hasznos legyél?

– Eljövök hozzád este, erre téged egyedül az ennivaló érdekel?

– Te jól jártál ezzel az egésszel, mert megbizonyosodtál a holnapot illetően. De mit kapok én? Hosszú napom volt, az élelmiszerraktárra viszont nem járhatok rá. Szóval van nálad kaja vagy menjünk el egy éjjelnappaliba? – kérdezte derékra rakott kézzel, a munkát befejezve.

– Nyugalom, te éhenkórász! Hoztam egy kis kínait meg egy gyertyát. Megfelel a vacsorához?

– A kínait imádom, de van áram a kávézóban, minek ide a gyertya?

– Ennyire kihalófélben van belőled a romantika? Még a végén kiderül, hogy a kapcsolatunkban én töltöm be a női szerepet!

– Hidd el, semmi esélye, hogy ez kiderüljön.

– Köszönöm. Ehetünk végre?

– Azonnal. De azt ne felejtsd el, hogy csak azért nem derülhet ki, mert már korábban is tudtuk – szúrt oda utoljára, még mielőtt elkezdtek volna enni.

Miközben a gyertya fényénél ültek és ettek, megbeszélték, melyiküknek milyen napjuk volt. Bloom a kávézóban a szokásos eseteknek volt tanúja, míg a barátja beszámolt az aznapi tanítási sikereiről, mert amíg még nem éri el a célját, zeneoktatással kereste a kenyerét. Andy nagyokat nevetett, mikor hallotta, hogyan gáncsolta el egy kiskölyök a barátnőjét, mire ő az esés közben nyakon öntötte. A piknikezés a padlón jól alakult, nem számított, ha éppen leették magukat, esetleg pont a másikat találták el valamivel. Amikor Bloom épp egy falat tésztát kapott be, a barátja komoly arccal fordult felé.

– Szeretném, ha most végighallgatnál. Igazából várni akartam ezzel a beszélgetéssel holnapig, de ez talán még jobb alkalom is, mint az lenne. Amióta csak először beszóltál, érzem, hogy van köztünk valami különleges kapcsolat, amit egy lánnyal sem tapasztaltam még. Nem istenítettél egy percig sem, de pont emiatt éreztem azt, hogy emberszámba veszel, hogy elfogadod azt is, ha hibázok. Szóval az a nagy kérdésem, hogy lennél-e a feleségem, még ha maradi dolognak is tartod a házasságot, mert nem hinném, hogy nekem elég lenne az, hogy csak együtt élünk, ahogy terveztük?

– Hogyan mondhatnék ezután neked nemet? – kérdezett vissza a lány nevetve.

– Hát akkor tessék – húzott egy szalvétagyűrűt a lány ujjára. – Az igazi még nincs nálam, arra várnod kell holnapig.

– Ennél szebbet nem is kaphattam volna – mosolyodott el újra Bloom.

Mikor éjszaka a fiú karjai között feküdt, és ő még nem aludt, ahogy a barátja tette, elgondolkozott. Hogy lehet az, hogy ennyire boldog legyen, hogy őt valaki ennyire szeresse? Andy volt az egyetlen ember az életében, akit tiszta szívből szeretett és az, hogy ez kölcsönös, a világot jelentette neki. Egy olyan lánynak, akinek sosem volt családja, aki azt sem tudta, mi történt a szüleivel, aki a gyerekkorát nevelőszülők és nevelőotthonok váltakozásában töltötte. Középiskolában találkozott a fiúval, aki két évvel felette járt. Az osztályában legtöbb lány bele volt zúgva, de őt nem vonzotta annyira. Látta, hogyan áradoznak róla a lányok, hogy mennyire boldogok, amikor vele járnak, majd mekkora depresszióba esnek, amikor végül szakítanak. Neki erre semmi szüksége sem volt. Amikor a fiú egyszer megjegyzést tett a szoknyájára, amit bóknak szánt, ő szimplán leköcsögözte és ment tovább. Amikor a kávézóban különleges kiszolgálást kért tőle, nyakon öntötte a jegeskávéjával. De egyszer, amikor valaki más tett rá megjegyzést, a fiú behúzott az illetőnek egyet. Bloom ekkor kezdett belé szeretni. Utána pedig még hosszú utat megtettek, hogy eljussanak idáig. Az aznapi eljegyzésnek talán nem minden lány örült volna, de neki sokkal többet jelentett, mintha egy gyémántgyűrűvel, egy elegáns étteremben történik meg, hiszen ez teljesen olyan volt, mint ők. Egyszerű, furcsa és szenvedélyes. Végül azzal a gondolattal aludt el, hogy talán az életének egy új, jobb szakasza kezdődött el aznap este.