Milyen érzés volt,
amikor először láttam valakit meghalni? Mintha kitépték volna a
szívemet, majd ezernyi kést vágtak volna belém és forgattak
volna meg bennem. A levegő mintha nem jutott volna el a tüdőmig, a
légzésem így pedig szaggatott volt. A szívem őrültül vert, és
az egész testem remegett. Zokogtam és próbáltam beszélni hozzá.
A nevét próbáltam mondani, hogy élni fog, hogy nem hagyhat itt,
nem, nem. Hisztérikusan próbáltam tenni bármit is, segíteni
rajta, menteni a menthetőt, de mindhiába. Mert meghalt. Az én
hibámból. Most már elégedett? Jól mondtam el? Hogy mi volt a
lőtt sebemmel? Hát persze. Olvasta a jegyzőkönyvet az esetről,
igaz? A jobb vállamat súrolta egy golyó, kiszakítva belőle egy
darabot. Még mindig megvan a helye. Akarja látni? Nem, persze, hogy
nem. Hiszen magának nem az a dolga.
Eljött az újabb
alkalom? Már vártam. Tudja, tényleg kezdek megőrülni itt. Olyan
csönd van. Mennyi ideig fog még tartani? Mikor döntik el, hogy
őrült vagyok, vagy sem? Hogy ezt ön nem mondhatja el. Persze. Ez
csak természetes. Hogy készen állok-e az újabb kérdésre?
Hogyne. Csak essünk túl rajta. Igen, tudom a játékszabályokat,
teljesen őszintének kell lennem, különben lecsuknak. Nem
szórakozok önnel, csak válaszoltam. A segéd most gyorsabban
kezdett jegyzetelni. Biztos már őrültnek nyilvánított magában
és azt írogatja, hogy semmi értelme a további kikérdezésemnek.
Haha. Most fordul ijedten a teremőrhöz. Pedig tudhatná, hogy nem
árthatok neki. Hiszen csak egy ártatlan fiatal lány vagyok,
ráadásul még csak fegyverem sincs. Rendben, csak a kérdésre
válaszolok, ahogy akarja. Hogy milyen volt, amikor először
gyilkoltam? Hohó, jó téma. Nekem mert egy olyan emlék, amit úgyis
el kellene mondanom, magának pedig azért, mert végre rám
foghatja, hogy őrült vagyok. Hogy nem ez a célja? Igen, mondta
már. Azzal jobban járna, ha rács mögé dugnának? Hogy ez nem
magáról szól? Rendben, megértettem. Hogy kezdjem? Rendben.
Amikor először
gyilkoltam, düh járt az ereimben. Tudtam, hogy az, aki előttem
áll, egy mocskos disznó. Olyanokat tett fiatal lányokkal, amikbe
bele sem merek gondolni. Véletlenül hallottam csak az esetről,
utána pedig még aznap Stella is elhintett egy szót ezzel
kapcsolatban, mire én akcióba lendültem. Azelőtt még nem öltem,
de ahogy megtudtam a körülményeket, biztos voltam benne, hogy a
pisztolyom a fickó szívébe fogja elereszteni lövedékét.
Elkezdtem alaposabb nyomozást végezni utána, felkerestem az
áldozatok ismerőseit. Annyi megtört emberrel beszéltem, hogy a
számukat sem tudnám megmondani.
Így tehát, amikor a
pisztoly a kezemben volt, csak tiszta düh járt a fejemben, semmi
több. Az első lövésnél mellélőttem, de szánt szándékkal.
Azt akartam, hogy figyeljen rám. Elértem. Ijedten fordult felém,
majd elmosolyodott. Undorító volt. Azt hitte, maga mellé tud
állítani. Hogy csak egy üresfejű liba vagyok, hogy irányítani
tud majd. Egyre közeledtem, ő pedig rettegett. Öröm volt nézni,
ahogy félt. Ahogy a bizalom a győzelmében lassan leolvadt az
arcáról, és rájött, nincs tovább. Amikor pedig már csak pár
lépésre voltam tőle, felemeltem a pisztolyt és… Nem, nem öltem
még meg. Csak előttem a füle mellett, hogy egy kis kellemes
csengést okozzak neki. Amikor a fájdalomtól eltorzult az arca egy
pillanatra, majd végigfutott az arcán a megkönnyebbülés, akkor
lőttem le. Ez olyan élvezettel töltött el, amilyenre nem is
számítottam. Bár nem csak ez ért váratlanul. Ha valakit fejbe
lövünk, sokkal több vér van, mint gondoltam. De tudja mit? Akkor
ez csak fokozta az elragadtatást.
Hogy mondott-e
valamit? Persze, hogy is felejthettem el. Először nyájas hangon
próbált meghódítani, majd pedig halálfélelmében elmondta mit
csinált. Hogy hány lánnyal. Hogy pontosan mi történt velük. Nem
hinném, hogy akarja ezt hallani, úgyhogy zárjuk rövidre annyival,
hogy több lánnyal tett borzalmasabb dolgokat, mint amiről a
rendőrség tud.
Na erre kiváncsi vagyok..... Folytatsd :)
VálaszTörlésKöszönöm és igyekszem hozni az első részt, ha minden előkészülettel végeztem, ki is rakom :)
Törlés