3. Fejezet

Szóval itt lenne a régóta halogatott harmadik fejezet, amit igazából azért nem akartam hozni, mert egy olyan kritikás blogra jelentkeztem, ahova így nem biztos, hogy beférek már, de aztán rájöttem, már ideje lenne ennek a résznek. Úgyhogy köszönöm a kommentelőknek és a feliratkozóknak és itt van a rész, nem papolok tovább.

Sosem viselt fehéret. Nála ez amolyan elvi kérdés volt. A fehér túl tiszta volt, túl hibátlan, túl ártatlan, túl előkelő. Rá pedig ezek közül saját megítélése szerint egyik sem volt igaz. Ő túl goromba volt, túl bűnös, túl alávaló, akár egy korcs.

Furcsamód, Andy-től mindig liliomokat kapott ajándékba, aki nem így vélekedett a lányról. Az a medál, amin egy liliom és egy gitár volt, mindig a nyakában függött, amit az első karácsonyukra a fiútól kapott, de mindig elrejtve a ruhája alá, hogy így védje a világtól.

Azon a napon viszont, amikor elviharzott a munkahelyéről, hogy találkozzon a barátjával, egy fehér, rövid ruhát vett fel, egy fehér topánkával és a nyakláncát szabadon hagyta. Az általában kuszán álló vörös haját ezúttal elegáns kontyba rendezte, sőt, még egy lógós fehér fülbevalót is rakott a fülébe. Ez az egyik legfontosabb napnak ígérkezett az életében, ő pedig tökéletes akart lenni. Épp ezért is sietett, mert bár az általános vélekedés szerint nem árt, ha késik pár percet a lány, hogy nagyobb benyomást keltsen, ő egy percet se akart késlekedni. Meg aztán, mikor is törődött ő azzal, mi a társadalom véleménye?

Így aztán nem sokon múlt, hogy nagy rohanásában nem találta el a ruháját egy felé száguldó focilabda, amely elől még az utolsó pillanatban elhajolt. De ezzel sem úszta meg simán az esetet, ugyanis bár a labda a ruháját nem találta el, a precíz kontyát igen, ami ennek hála szétesett. Magában káromkodott egyet, mikor rájött, nem tudja helyrehozni a haját, majd indult volna tovább, de észrevette, hogy ami előbb fejen találta, most a parkban lévő tóban van és egy hét év körüli kisfiú próbálja kihalászni. Hogy megakadályozza az újabb balesetet, amit a labda számlájára lehet írni, elkapta a kisfiú derekát, elrántotta onnan, majd kivette helyette a labdát. A kisfiú kérdő tekintete láttán csak rákacsintott és továbbment. Mégis csak az ő napja volt, nem hagyhatta elrontani egy ilyen aprósággal.

Ahogy a fához ért, a nevető Andy-t látta meg, aki egészen addig végigkövette a tekintetével, miként válik áldozattá majd megmentővé a barátnője.

– Mi olyan mulatságos? Ennyire nevetségesen nézek ki? – szólt oda a lány játékosan, de hangjának volt egy alig észrevehető éle, amiből a fiú tudta, igenis fontos neki a véleménye.

– Nem mernék a kinézeteden nevetni, mert erősebb vagy nálam és az igazat megvallva gyönyörű is. Sokkal jobban áll neked, hogy ki van engedve a hajad – kezdett el játszani Bloom kibomlott tincseivel, majd kezei a lány nyakára csúsztak és odahúzta magához egy csókra.

– Komolyan Andy, nem értem, miért nem csaptak még le a kezemről a gruppik – szólt fel a csók után levegőért kapkodva Bloom. – Isteni a hangod, amin gyönyörű számokat énekelsz és elbűvölő bókokat mondasz, remekül gitározol és észveszejtően csókolsz, hogy a többiről még csak ne is beszéljünk.

– Hagynám én magamat lecsapni a kezedről? Egy ilyen gyönyörű kézről? – fogta meg finoman a lány hosszú ujjait. – Az igazság szerint inkább nyomot is hagynék rajta, hogy tudják, hozzám tartozik. Na jó, ami azt illeti, legszívesebben egy táblát akasztanék a nyakadba, hogy „Barátom van, ne közelíts, különben Andy kinyír!”. Vagy esetleg „Andy-é” feliratos pólót adnék rád. Igaz, ha teljesen őszinte akarnék lenni, azt mondanám, szívem szerint bezárnálak egy szobába, hogy elrejtselek mindenki elől, de nem akarlak elijeszteni. Meg a többi mód is elég furcsa lenne. – Elgondolkodó arcán és eszmefuttatásán Bloom felnevetett. – Szóval megengeded, hogy ezt a gyűrűt az ujjadra húzzam végre, hogy egy lépéssel közelebb jussunk ahhoz, hogy az állam és az egész világ szemében összetartozók legyünk?

– Biztos ezt akarod? – komorult el hirtelen a lány, habár egészen idáig erre várt ő is. – Most még meggondolhatod magad, ez a papírgyűrű nem jelent semmi elkötelezettséget. Találhatnál nálam szebb, okosabb, jobb állású, célratörőbb, optimistább, mosolygósabb, zeneileg műveltebb, jobb hangú, normálisabb lányt is. Mert én csak egy zabolátlan, gyermekotthonban felnőtt, pesszimista, késsel jól bánó, részben házias, komor lány vagyok.

– Az én szememben csak egy lány vagy, aki nem hajlandó igent mondani, hiába könyörög neki a barátja. – Barátnője szúrós tekintetére azonban folytatta. – Istenem, te vagy a legmakacsabb ember, akit valaha ismertem! Nekem te vagy a legfontosabb, nem más, én téged szeretlek, nem mást. Szóval válaszolnál végre, vagy megkérjem inkább a homokozóban játszó kislányt, mert kezdem úgy érezni, ő igent mondana és még a szülei beleegyezését is hamarabb megkapnám, mint a te válaszodat?!

– Borzasztóan türelmetlen vagy, mondták már? De ha annyira akarod, igen. Húzd azt a gyűrűt fel, leszek a feleséged. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek – tette végül mégis hozzá.

– Nem mondom – suttogta Andy halkan, ahogy a gyűrűt felhúzta a lány ujjára a papír gyűrű mellé.

Innentől viszont az események hirtelen nagyon felgyorsultak. Az egyik pillanatban még Bloom jó friss menyasszony módjára vőlegénye nyakába ugrott, hogy egy nagy csókot adhasson neki az eljegyzésük megpecsételésére. A következőben viszont már mindketten a földön feküdtek, és egy rémült sikoly nyomta el a parkbeli élet zajait.