2014. december 24., szerda

Karácsonyi extra

Igen, tudom, mindenki boldog karácsonyt kíván, mindenki karácsonyra hoz külön részeket, de úgy gondoltam, idén talán ennyivel talán én is kedveskedhetek. Remélem, hoz annyi örömöt nektek az elolvasása, mint nekem a megírása. Nem kell megijedni, a végén nem gépeltem el azt a bizonyos nevet, hanem egy új szereplővel találkozhatunk, akinek a későbbiekben nagy szerepe lesz, mivel ha már itt van a karácsony, nem bírtam ki, hogy őt kihagyjam a történetből (ugyanis be kell vallanom, ő az én titkos kedvencem). Száz szónak is egy a vége, jó szórakozást az extra fejezethez, amihez ezúttal egy kis háttérzenét is hoztam, ami ugyan nem karácsonyi, de nekem ihletet adott az írása közben.



– Boldog karácsonyt!
– Már eljött karácsony? Ez az egész rettentően elhúzódik én pedig kezdek megőrülni ettől az egésztől.
– Tudom, és őszintén sajnálom magát emiatt.
– Mi ez a hirtelen változás? Korábban a kifakadásaimat csak némán végighallgatta, majd közölte, miről kezdjek beszélni.
– Ma mégiscsak karácsony van. Magának pedig itt kell lennie. Legalább egy kicsit kellemesebbé akarom tenni az ünnepeit, még ha ez nem is szabályos.
– Ön dönt, miről beszélek, nem? Akkor ezzel nem is szeghet szabályt, igazam van?
– Nem egészen erről van szó. Csak annyit kérek, egy kicsit bízzon meg bennem.
– Tehetek mást?
– Na látja, ez a beszéd! Először arra kérem, mesélje el nekem a legkedvesebb karácsonyi élményét, hogy valamit mégiscsak bevezethessek a jegyzőkönyvbe.
– Úgy tűnik, ma komolyan ünnepi hangulatban van. Bár nem tudom megérteni sem ezt, sem azt, hogy mi értelme van, ha szeretné, elmesélem.
Miután betöltöttem a tizennyolcat, nagykorúként elhagyhattam az otthont és beköltözhettem az első saját lakásomba. Akarom mondani, lakásunkba. De mivel decemberben van a születésnapom, előtte meg kellett várni, hogy leérettségizzek, csak utána lettem szabad, így az első közös karácsonyunkon már tizenkilenc voltam. Igaz, a korábban is bejött hozzám az otthonba és megajándékoztuk egymást, de ez volt az első, ami a mi karácsonyunk volt.
Aznap sokáig dolgoztam, mert bármilyen meglepő is, senki más nem vállalta be ezt az időszakot, csak én, extra fizetésért cserébe. De nem is bántam, mivel előző este Andy is közölte, hogy sokáig dolgozik, így csak egyedül lettem volna a lakásban karácsonykor, aminél kevés lehangolóbb dolog van.
Már épp zártam a bárt és köszöntem el a törzsvendégektől, amikor megcsörrent a telefonom. Az otthonból hívtak, hogy találtak valamit, ami hozzám tartozik, ezért be kell mennem. Így hát kénytelen-kelletlen visszamentem arra a helyre, ahová megesküdtem, hogy többé be sem teszem a lábamat. Ott Mirta fogadott, zavart arckifejezéssel, arról magyarázva, hogy eltévedt a környéken és semmilyen jobb ötlete nem volt, minthogy engem felhívasson. Nagy sóhaj után végül inkább semmit sem szóltam, csak közöltem vele, hogy kövessen és köszönés nélkül kisétáltam az otthonból.
Ahogy kiléptünk, Mirta hirtelen bekötötte a szememet és meglökött, így beestem egy autóba, amiről később kiderült, hogy egy taxi volt, amit azalatt hívott, míg úton voltam oda. Miután valamit sutyorgott a vezetőnek is, elindultunk. Ijesztő érzés volt, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk vagy hová tartunk, de valahogyan izgatottá is tett. Nem sokkal később a taxi megállt, Mirta pedig elkezdett vezetni. Fogalmam sincs, miért nem ellenkeztem egyszer sem, talán csak túlságosan ledöbbentem ahhoz, hogy normálisan reagálni tudjak. Viszont ennek hála a munkatársnőmnek könnyű dolga volt, ellenállás nélkül követtem, be egy ajtón és fel jó sok lépcsőn keresztül.
Végül hallottam, ahogy egy zárral ügyetlenkedik, majd pedig levette a szememet bekötő kendőt és távozóban odavetett egy boldog karácsonyt. Ahogy nagyokat pislogva kitisztult a látásom, a saját lakásunk ajtajában találtam magam. Bentről semmilyen zaj nem hallatszott, így óvatosan besétáltam. A nappaliban egy hatalmas, feldíszített fát láttam meg, ami égői bevilágították enyhe fényükkel a szobát. Alatta sok ajándék volt, de ahogy körülnéztem, azt is észrevettem, a teljes lakás ki van díszítve, ettől pedig teljesen elállt a lélegzetem. Miközben én lebénultan álltam, finom érintéseket éreztem meg a nyakamon, amikért felelős ujjak játszva félresimították a nyakamba lógó hajamat. Mire feleszméltem, már egy nyaklánc lógott a nyakamban, előttem pedig a vigyorgó Andy állt. Még mielőtt bármit is kérdeztem volna, kezembe vettem a medált, amin egy gitár és egy liliom volt, a hátába pedig pár szó volt gravírozva „Bloomnak Andytől az első közös karácsonyunkra. Mindig szeretni foglak hercegnőm.”. A becenevektől, amiket rám aggasztott, mindig felment bennem a pumpa, de akkor még ez is jól esett. Az egésztől elállt a szavam, így csak a kezemet a szám elé kapva sírtam, mire ő nevetve letörölte a könnyeimet és magához szorított.
Azon az éjszakán végül nagyon keveset aludtunk, viszont annál többet beszélgettünk és nevettünk. Elmesélte, hogyan tervezte meg lépésről lépésre azt a napot és hogyan beszélte rá Mirtát a közreműködésre, a többieket pedig le arról, hogy esetleg ők is vállaljanak műszakot a bárban. Átadtam én is az ajándékomat, ami egy pengető volt, hátulján a „rocksztáromnak” felirattal, amit én véstem bele egy kis késsel. Megnézegettük a csomagokat is, melyek részben a bandatársaitól jöttek, akik teljes mértékben támogattak minket, így számtalan furcsa ajándékkal halmoztak el. Volt egy csomag a szüleitől és a főnökömtől, sőt legnagyobb meglepetésemre az otthon vezetőjétől is.
Akkor minden tökéletes volt, tudja? Életemben először volt igazi karácsonyi hangulatom és értettem meg az ünnep lényegét. De még ha nem is lettek volna ajándékok, sem Andy eszement meglepetése, akkor is csodálatos lett volna. Mert az az este a miénk volt.
Többé már nem lehet olyan karácsonyunk, mint az volt egykor, így ahányszor eszembe jut ez az eset, összeszorul kicsit a szívem. De annyi emlékkel vagyok így, hogy már fel sem tűnik. Kedves és szép, szomorú vagy rossz emlékek, édes mindegy már. – Egy apró gunyoros mosoly ült ki arcára. – A kérdés, hogy önnek megfelelt? Kielégítette az elvárásait?
– Tökéletesen. Jegyzőkönyvbe is veszem, aztán van egy meglepetésem.
– Meglepetés? Már az is elég meglepetés volt, hogy ezt kérte, hogy meséljem el. Ha pedig a jegyzőkönyvnél vagyunk, hol az asszisztense?
– Ma azt kértem, ne jöjjön el. Nem kell még egy ember, aki tanúja lehet annak, mit teszek – ezzel kinyitotta az ajtót és kivezette Bloomot, át egy másik szobába. Ahogy meglátta az ott lévő két alakot, felkiáltott:
– Stella! Mitzy! Ti meg hogy kerültök…– kezdte volna el, mikor valaki megszakítva a mondatát megkocogtatta a hátát – ide? – fejezte be meglepetten, hatalmas mosollyal az arcán és egy pillanatra el is felejtette a szobában lévő két lányt. – Sky! – sikított fel újra, pedig mentségére szóljon, nem volt az a sikongatós fajta. – Hiányoztál – súgta végül a fiú nyakába, hogy az magához szorította.
– Te is nekem – mormolta az bele a nyakába.
– Miss Peters! – szólt oda a pszichológus. – Három órát sikerült szereznem maguknak. Boldog karácsonyt! – Bár Bloom a három órát követő szavakat már meg sem hallotta, az idős férfit nem zavarta ez és mosolyogva hagyta ott a társaságot.
Amikor Bloom felébredt, lerúgta magáról a takaróját és körülnézett. Közel sem volt hideg, sem pedig karácsony, mint ahogy emlékezett. Hát persze. Csak egy álom volt. Egy gyönyörű álom, a múltról és egy olyan jövőről, ami sosem fog bekövetkezni. De akkor egyszer nem bánta. Egy kis időre boldog lehetett, ez pedig igazi karácsonyi csoda volt. Még ha nem is volt karácsony.

2 megjegyzés:

  1. szia nagyon jó a blogod :) kérdésem pedig az lenne hogy 8rhatok e belöle kritikát?

    VálaszTörlés